Csapatépítőnkről

"Mi hartaiak a kolbásztöltést is majdnem annyira imádjuk mint magát a kolbászt, és mivel sok barátunk életébe becsempésztük már ezt az imádatot, lelkesedésüket fülön fogva kitaláltunk nektek egy szórakoztató csapatépítö programot, amit örömmel daráltok majd le, töltötök meg vidám csapatmunkával, hogy a végén olyan élmény süljön ki belőle, amitöl igazán emlékezetes csapatépítö programként tekintetek majd a közösen eltöltött napra.”

Mivel töltjük meg a napot?

start ~ 10 óra

Köszöntés és hartai parasztreggeli

Disznótornak hangulatát idézve, válogatott hartai terítékkel várunk titeket. A helyi dörzsölt szakemberek pedig felkészítenek a előttetek tornyosuló kihívásokra.

Csapatosztás, felkészülés

A megalakult csapatok bepillantást nyernek a hartai kolbász világába, majd jön a játékos eszköz és alapanyag beszerzés.

A DARÁLÁS tudománya, ízesítés

A húst a lehető legjobb állagúvá kell darálni – természetesen kézi darálóval – és egyéni ízlés szerint, kizárólag hartai alapanyagokkal ízesíteni, összegyúrni.

KOLBÁSZTÖLTÉS

Formát ölt a sok fáradozás, a móka leglátványosabb része, készül a kolbász, majd tálalás a szakértő zsűri részére!

Közös kóstolás, pontozás

A kolbász próbája a kóstolás, minden csapat kolbászát vakon osztályozza a szakavatott zsűri illetve ti magatok is.

Eredményhirdetés, díjkiosztás

Minden csapat lelkes munkáját díjazzuk, de a legjobb csapatot és kolbászokat külön is jutalmazzuk.

plusz egy móka és kóstoló infó

Játékos, ízlelő, ügyességi és fejtörő kolbásztöltéssel kapcsolatos feladatok a teljes program alatt és után, ami alapján plusz pontokat lehet szerezni, és természetesen mindenkinek csomagolunk az általa elkészített kolbászból egy kis kóstolót, hogy az otthonra vagy a munkahelyre is maradjon bizonyíték!

finish ~ 16 óra

Kedvcsináló galéria

Miért jó a CSAPATépítőnk?

Csapatmunka

Feladatok felosztása, egymás segítése, és a folyamatok összehangolása mind a csapat hatáskörébe tartozik.

Problémamegoldás

Összeszerelés, mennyiségek megvitatása, ízesítés kérdése mind fejlesztik a kooperációs készségeket.

Móka és kacagás

Az egész napos kolbászolás alatti önfeledet szórakozás örök kapocs lesz a kollégák között.

Eredményelérés

A kézzel fogható eredmény -kolbász- pozitív hatásai nem csak az ízlelőbimbóknak öröm, az önbecsülésnek is.

Kolbászcsapat

Nálunk az ízek és a csapategység a legfontosabb, örök ízélményt kínálunk Nektek, kolbászt töltünk – Csapatot építünk!

Barátságos környezet

A gyönyörű hartai Duna-part vár Titeket jó levegővel, és persze helyi finomságokkal megtöltve.

Ismerd meg a szakérTÖLTŐket!

Mi hartaiak szeretünk jókat enni, inni, mulatni, büszkék vagyunk vidéki származásunkra, és hálásak, hogy öregeink beavattak a disznóvágás tudományába, a finomságok elkészítésének fortélyaiba, amit szeretnénk veletek is megosztani egy egész napos mosolygós csapatépítés keretében.

Hasznos információk!

Mennyi az ideális LÉTSZÁM?

A versenyző csapatok ideális esetben 3-4 fősek, és legalább 3 csapat (9 fő) szükséges, hogy valódi verseny legyen. Ideális esetben 5-6 csapat versenyez, de akár 80 fős rendezvényt is megrendezünk.

HOL lesz a program?

Leggyakoribb programhelyszín a hartai dunapart csodálatos környezete, azonban lehetőség van zárt helyen is megrendezni a csapatépítőt Hartán belül. Speciális esetben kiszállás is lehetséges.

Milyen ÖLTÖZET ajánlott?

Nyakkendőt, öltönyt, szoknyát ezúttal mindenki hagyja otthon, és évszaknak megfelelő kényelmes ruhába bújjon! Ajánlott rétegesen öltözni, sálban és “disznóvágós sapkában”. Egy kényelmes kötényt biztosítunk vendégeinknek, érdemes olyan öltözékben jönni, amit nem féltünk a hartai kolbász összetevőitől…

MEDDIG TART a program?

Csapatépítőnk jellemzően 6-8 órás örömteli időTÖLTÉST jelent, délelőtt 10 órai kezdés javasolt.

MENNYIBE kerül, MI tartozik bele?

A programot minimum 3 csapat és 9 fő esetén rendezzük meg. Gyertek minél többen, mert ahogy növekszik a létszám az egy főre jutó költség annál alacsonyabb. Keress minket és megbeszéljük, jól fogtok járni!
Ráadásul minden csapattagnak egész nap biztosítunk füstölt paraszttálakat (kolbász, sonka, szalonna, sajtok, zöldségek, stb), bort, szódát, pálinkát és kávét, a kolbászkészítéshez minden eszközt és hozzávalót, sőt mindenki hazaviheti az általa elkészített megmaradt kolbászt (kb. fél kg fejenként).
A teljes csomag díja már 19.000 Ft+ÁFA/fő-től elérhető(30 fő felett). 15 fő alatt 29.000 Ft+ÁFA/fő, 16-30 főig 24.000 Ft+ÁFA/fő.

VÁSÁROLHATOK a helyi finomságokból?

Növekvő pocakunk bizonyítja, a helyi húsfeldolgozók visszatérő vendégei vagyunk, így előzetes, vagy lehetőség szerinti helyszíni látogatás alkalmával is vásárolhattok a helyi finomságokból, melyet a bőséges parasztreggelink alkalmával meg is kóstolhattok. Tételes listánkért keresd a www.parasztreggeli.hu-t!

Tudunk e SZÁLLÁS-t ajánlani?

Igény esetén tudunk szállást ajánlani a közelben létszámtól függően.

Kisebb baráti társasággal érkeznél?

Kisebb baráti társaságok jelentkezését is örömmel várjuk, ha érdekel a mókás időTöltés, írj nekünk bátran!

Kérdezz bátran, segítünk!

Név:

Email cím:

Telefonszám:

Kérdéseid: